Prológus

Elérkeztem életem ezen szakaszához. Kezemben az érettségi, amely egyenesen vezet az ország bármely neves sportegyeteméhez. Elégedettnek kéne éreznem magam. Hiszen ezt akartam. 

Mindig szívesen gondoltam arra, hogy milyen jó lesz átélni ezt a pillanatot, elérni ezt a célom, de most már nem vagyok sem lelkes, sem izgatott, mikor megkaparintom ezt a lehetőséget. Korántsem vagyok biztos abban, hogy tényleg ezt kéne csinálnom. Mi van, ha elvétettem a választást? Mi van, ha én mégsem erre vágyom?

Szokás szerint ezen tipródtam, miközben a postaládából előkotortam a leveleket, majd egyesével átnéztem őket. A számlákat félretettem, nem akartam még azok miatt is aggódni. Megláttam azonban egy másik levelet, amelynek feladójánál Krónyai Adél név állt. Ismerősen csengett, mégsem ugrott be azonnal, kit takar a levél írója, ezért feltéptem a borítékot. A gépelt levélben az általános iskolai osztálytalálkozóra hívtak, június 20-án. Az elsőként örültem régi társam hírének, mert az osztálytalálkozó kiváló indok a hazautazásra, így a szüleim nem nyaggathatnak azzal, hogy megint csak a pénzért utazok le hozzájuk. A levél emellett nosztalgikus érzéseket is keltett bennem, eszembe jutottak régi osztálytársaim, az órák, a suli hangulata, és rögtön ezután bevillant egy név. Regina. 

Hirtelen beugrott róla minden. Selymes, barnásszőke haja, zöldeskék szeme, bájos, szinte ellenállhatatlan mosolya. A parfümjének finom, friss virágillata volt, és messze a legcsinosabb volt a környéken hosszú, vékony combjaival. Emlékszem, mennyire szerettem volna, ha közelebb kerülünk egymáshoz, nem pusztán a barátként csodálhatom. Már igazán közel jártam hozzá, de aztán jött a gimi, mi pedig elváltunk. Ott, négy évvel később, abban a percben elhatároztam, nem gondolok többet a közelgő tanévre, hanem arra a tökéletes lányra fogok koncentrálni a múltamból, akinek megszerzését tűztem ki elsődleges célomnak. És most garantálom, hogy sikerülni is fog.

A búcsú - 1. rész

Nyilván eléggé különc dolog az első igazi bejegyzés témájának a búcsúzást választani, de jelenleg ez tölti ki a gondolataim. Annyira, hogy egy egész sorozatot fogok írni belőle. Nagyjából, a mostani terveim szerint, öt bejegyzésből fog állni. Íme, az első cikk:

Viszlát, város!

Nyolcadikos vagyok. Általános sulis. Kisvárosi. Még pontosan tíz napig.
Semmi sem lesz már ugyanúgy szeptembertől, mint eddig volt. Ez természetesen nem feltétlenül rossz. Új esélyek, új lehetőségek, új barátok. Mindent tiszta lappal újrakezdeni. Sokan vágynak erre. Ezzel viszont jár a búcsúzás. Mindentől, amit szerettem életemnek ebben a szakaszában. Búcsúzni kell várostól, otthontól, sulitól, barátoktól, családtól. Ez néha merő formalitás, de az én esetemben megkönnyíti az elválást.
A legkönnyebb búcsúval kezdeném, és a legnehezebbel fogom befejezni. Szóval először a szülővárosomtól veszek búcsút, hiszen jövőre a fővárosban tanulok tovább.
Kicsi város ez a miénk, alig van 17.000 lakosa. Délkeleten fekszik, az Alföldön, a Körös folyó mellett. Akár a vízi sportok egyik városának is nevezhetnénk. Ebből a folyóból rengeteg előnyünk származik: szórakozási lehetőségek, sportversenyek, idegenforgalom. Télen, mikor befagyott és jég fedte az átlátszó víztükröt, kimentünk korcsolyázni. Még egy saját korcsolyára sem kellett beruháznunk, mert a sulinak volt külön, amit kibérelhettünk. Mindig élveztük ezeket a csúszkálásokat, bár többször elestünk, de ez inkább a vidámság forrása volt. Ilyenkor a korcsolyázó gyerekek mellett még a jégkorongosoké volt a folyó. Alapítottak egy csapatot, de ők nem versenyszerűen űzték ezt a sportot, csak pusztán hobbiból. Egyszer én is kipróbáltam, de valaki fejbevert az ütővel, szóval hamar elment a kedvem tőle. :D Nyáron rengeteg lehetőség kínálkozik: lehet fürödni, úszni, kajakozni, kenuzni, strandolni, csónakázni, hajókázni. Úszásban és kajakozásban nálunk a fiatalok élen járnak, sok versenyen részt vesznek, és néhanapján minket is beengednek a telepre kipróbálni ezt a sportágat. Mondjuk mi inkább kenuzni fogunk, mert azzal nem lehet felborulni. Bár ismerve magunkat, szerintem nekünk azzal is sikerülni fog. :) :D A folyó mellett épült fel valamikor 2010 táján a vízi színház. Csak nyáron működik, de akkor igazán jó darabokat játszanak. Többnyire vendégszínészek szerepelnek, de az ingyenes előadásokon többnyire a helyi színtársulat tagjai szerepelnek. Szeretek odajárni, jó kikapcsolódási pont. :) Egyetlen negatívuma, hogy esténként rengeteg szúnyog gyűlik össze a nézők bosszúságára. 
A városban sok látnivaló van, olyan mutogatnivaló. A mi városunkban van a Körös-Maros Nemzeti Park egyik telephelye, itt voltunk már madárlesen, illetve madárgyűrűzésen is. Itt szoktak rendezni ilyen természettudományi előadásokat, kiállításokat, vetítenek ezekhez kapcsolódó kisfilmeket is. Van egy liget is, ahova általában a tesiórán kínozni vittek minket (a sportpályával egy kalap alá vehető), itt szokták megrendezni a majálist, és ha arra tekersz biciklivel, mindig látsz pár sportolót. Szeretem, hogy mindig olyan hűvös van, mert a fák lombja betakarja az eget, ezáltal nincs olyan észveszejtő meleg. Kint, a város szélén egy arborétum található, ahol többnyire csak sétálni szoktak, állatokat simogatnak, a gyerekek pedig nézelődnek. Mi is voltunk már sokszor az osztállyal, kiváló biciklitúra-úticélnak, mert messze is van, és van mit csodálni a fákkal, virágokkal szegélyezett sétányokon. Ennek a kisebb változata a park, ami a templomkertben van, a város szívében. Sok a virág, csivitelnek a madarak, és a tér közepén áll egy fedett pavilon, ahol kisebb előadások, zenés estek szoktak lenni. Nálunk azonban nemcsak természeti értékek, hanem látványosságok is vannak. A város alapítójáról elnevezett múzeum ad helyet a különféle kiállításoknak, például a rajzversenyek alkotta műveknek. Na meg nem kevés helytörténeti adatot tudhatunk meg itt. A Körös mentén fekszik egy ifjúsági tábor, amolyan igazi faházikós, strandos, magunk főzünk tábor. Negyedikben kirándultunk itt, csakhogy megtapasztaljuk, milyen is távol tölteni pár napot otthonról anélkül, hogy másik városba mennénk. A gátoldalon található egy emlékút tizenkét állomással, ami elvezet a hajdani Magyarország közepéhez. Jó kis túraútvonal emlékezéssel egybekötve. És ott a művelődési ház. Nagyon sok mindennek helyet ad. Itt található a zeneiskola tantermei (ó, hányszor is ültem ott szolfézsórán az órát lesve), a tánc, képzőművészeti oktatás is itt folyik, valamint a nagy előadóteremben szokták tartani az iskolák farsangi, vagy egyéb ünnepélyes rendezvényeit, színházi előadásokat, és természetesen itt szokták vetíteni a legújabb mozifilmeket is. Ha csak leültem pár percre várni a zeneórámra az aulába, akkor is odajött egy-két ismerősöm, és beszélgettünk.
A városban tett séta után sok vendéglő és cukrászda közül választhattam. Az éttermekből kettőt emelnék ki. Az egyik nonstop nyitva van, de még soha nem ettem ott, csak a sok vendégből, akiket mindig látok, ha arra járok, azt a következtetést vontam le, hogy nem lehet olyan rossz hely (és a nővérem is állandóan odajár, de többnyire a pezsgő társadalmi élete miatt). A másik közvetlenül a Körös mellett fekszik, nagyon elegáns, és laktató, finom, bőséges a választék. A családdal legtöbbször itt eszünk, ha valami különleges eseményt ünneplünk, vagy ha csak szimplán vendégeket fogadunk. A probléma itt is ugyanaz, mint a vízi színháznál: tömérdek a szúnyog. A cukrászdákról csak annyit tudok mondani, hogy finom a fagyi, amivel szerintem az emberek a forró hőségben be is érik.
Tudom, hogy Budapesten ott a Duna, van korcsolyapálya, van szabadtéri színpad, jó sok színház, vendéglő, látványosság, de azért az mégsem lesz az igazi. Mellesleg nem hiszem, hogy a kemény gimnáziumi követelmények mellett olyan sok időm lesz majd szórakozni meg sétafikálni.
Nos, hogy ezeken kívül még mi fog hiányozni a városomból? A sulim, az otthonom, a barátaim, na meg a családom. A tőlük való búcsúmat pedig a következő bejegyzésekben olvashatjátok majd.

További jó böngészést,
WriterGirl

Üdvözlet

Sziasztok! :)

Nyilvánvalóan sok bloggal találkoztatok már életetek során, sok olyannal, amely abszolút sablon volt, pocsék kinézettel és tartalommal, párral, melyet egyedinek találtatok és a szép fogalmazás és a kiváló helyesírás volt rá jellemző. Magatok döntsétek el, hogy az Egy író lány blogja melyik kategóriát érdemli.
Ez a második blogom, de a Blogger-ben ez az első. Kíváncsi voltam, hogy milyen ez a felület, hogyan tudnék itt boldogulni, sokan ajánlottátok is, ezért alapítottam ezt az oldalt.
Akik ismernek az előző blogomról, akkor tudják, hogy írok egy történetet, amelyet szeretnék egy másik blogon folytatni. Valójában szeretnék benne egy-két módosítást tenni, leginkább a szereplőkkel kapcsolatban. Más kinézetet képzeltem el hozzájuk, néhányuknak még a nevük is megváltozik. Aki viszont nem volt látogatója az előző blogomnak, ő sem maradt le semmiről, mert az összes eddigi fejezetet átmásolom oda, pusztán apró javítgatásokkal. Szeretnék még egy történetet írni ennek a blognak a keretein belül És mégis dobog a szív... címmel. Nem tudom, hogy ilyen körülmények között milyen időközönként fognak felkerülni új részek, bejegyzések, de majd igyekszem. :) Bár úgy döntöttem, nemcsak a történetet osztom meg veletek, hanem néha-néha más témákat is megpendítek (ilyesmi volt az előzőekben az Események naptára).
Gyakorlatilag az életemről olvashattok még, az engem foglalkoztató kérdésekről, mozzanatokról, cikkekről. Valószínűleg ilyen témájú, típusú cikkek várhatók: élménybeszámolók, ajánlók, tippek, ajándékötletek, gondolatok és rajzok. Ha lenne valami különleges kérésetek a cikkekkel kapcsolatban, nyugodtan írjátok meg a chat-ban, kommentben vagy akár küldjetek e-mailt a writergirl@indamail.hu címre!
Várlak titeket a blog olvasói között, mert remélem, hogy tetszett ez a rövid bemutató és még visszatértek! :)
Köszönöm, hogy elolvastátok,

WriterGirl :)