Itt megtalálható az összes eddig fejezet. Jó olvasást! :)
Kedvcsináló videó:
Tartalom:
Nándor Milán az érettségi után csak sodródik az árral. Céltalanul
tévelyeg, egészen az az általános iskolai osztálytalálkozóig, ahova nem
mindenki kap meghívást. Ott újra találkozik régi barátaival, és azzal a
bizonyos lánnyal is, akit azóta sem tudott elfelejteni. Az ilyen
eseményeken szokás szerint megindul a régi történetek megvitatása,
többek között Emma, a sablonos jó kislány is terítékre kerül, és eszükbe
jut, mekkora poén lenne, ha valaki a régi idők kedvéért megint
becsapná, a többiek pedig szórakoznának rajta egy sort. Ez a terv
különösen Reginának, a legnépszerűbb lánynak tetszik, a kivitelezésére
pedig Milán vállalkozik, hiszen minél inkább imponálni akar az ideálnak.
Elhatározza, hogy szeptembertől lesz, ami lesz, de a nyarat Regina
meghódítására teszi fel. És nem bánja, ha ehhez egy kis időt Emma
bosszantására kell fordítson, ha a jutalom az oly régóta áhított
párkapcsolat lesz. Ám jóval kegyetlenebbre sikerül a tréfa, mint
kezdetben tervezték. De nemcsak a célszemély számára lesz keserű a nyár
vége, hanem mindenkinek, aki támogatta az ötletet.
Ezek ellenére vajon Milán eléri a célját? Ki nyer, és ki veszt? Egyáltalán lesznek-e győztesek? Mit tartogat a nyár a régi osztálytársaknak?
Mindezt kiderítheted, ha belevágsz ebbe a nyári kalandba, amely tartogat még megrázó és hihetetlen meglepetéseket!
Prológus:
Ezek ellenére vajon Milán eléri a célját? Ki nyer, és ki veszt? Egyáltalán lesznek-e győztesek? Mit tartogat a nyár a régi osztálytársaknak?
Mindezt kiderítheted, ha belevágsz ebbe a nyári kalandba, amely tartogat még megrázó és hihetetlen meglepetéseket!
Prológus:
Elérkeztem
életem ezen szakaszához. Kezemben az érettségi, amely egyenesen vezet
az ország bármely neves sportegyeteméhez. Elégedettnek kéne éreznem
magam. Hiszen ezt akartam.
Mindig
szívesen gondoltam arra, hogy milyen jó lesz átélni ezt a pillanatot,
elérni ezt a célom, de most már nem vagyok sem lelkes, sem izgatott,
mikor megkaparintom ezt a lehetőséget. Korántsem vagyok biztos abban,
hogy tényleg ezt kéne csinálnom. Mi van, ha elvétettem a választást? Mi
van, ha én mégsem erre vágyom?
Szokás
szerint ezen tipródtam, miközben a postaládából előkotortam a
leveleket, majd egyesével átnéztem őket. A számlákat félretettem, nem
akartam még azok miatt is aggódni. Megláttam azonban egy másik levelet,
amelynek feladójánál Krónyai Adél név állt. Ismerősen csengett, mégsem
ugrott be azonnal, kit takar a levél írója, ezért feltéptem a borítékot.
A gépelt levélben az általános iskolai osztálytalálkozóra hívtak,
június 20-án. Az elsőként örültem régi társam hírének, mert az
osztálytalálkozó kiváló indok a hazautazásra, így a szüleim nem
nyaggathatnak azzal, hogy megint csak a pénzért utazok le hozzájuk. A
levél emellett nosztalgikus érzéseket is keltett bennem, eszembe
jutottak régi osztálytársaim, az órák, a suli hangulata, és rögtön
ezután bevillant egy név. Regina.
Hirtelen
beugrott róla minden. Selymes, barnásszőke haja, zöldeskék szeme,
bájos, szinte ellenállhatatlan mosolya. A parfümjének finom, friss
virágillata volt, és messze a legcsinosabb volt a környéken hosszú,
vékony combjaival. Emlékszem, mennyire szerettem volna, ha közelebb
kerülünk egymáshoz, nem pusztán a barátként csodálhatom. Már igazán
közel jártam hozzá, de aztán jött a gimi, mi pedig elváltunk. Ott, négy
évvel később, abban a percben elhatároztam, nem gondolok többet a
közelgő tanévre, hanem arra a tökéletes lányra fogok koncentrálni a
múltamból, akinek megszerzését tűztem ki elsődleges célomnak. És most
garantálom, hogy sikerülni is fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése